Ugrás a tartalomra

Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet

szs küldte be April 27, 2011 időpontban

A pozíció a tábla helye.

A tábla szövege: 1977-ben hozták létre. Földrajzi, éghajlati, geológiai, növényföldrajzi adottságai míatt természetes növény és állatvilága fajokban igen gazdag, több ritka és értékes faj termő-, illetve élőhelye. A tájrész műemlékekben, kultúrtörténeti és néprajzi emlékekben is bővelkedik. A Mecsekre jellemző gyűrt, töréses szerkezetű triász és júra kori mészkő mellett a kelet-mecseki részeken a kréta időszaki vulkánosság hatására magmás kőzetek is keletkeztek. Ezen vulkáni kőzetek képviselője a sajátos, csengő hangú fono/it és a vele együtt előforduló trachidolerit. A hegység változatos felépítését és bonyolult szerkezetét tanulmányozhatjuk a Duna-Dráva Nemzeti Park  Igazgatóság által készített Várvölgyi Földtani Tanösvényen. A tájvédelmi körzet a mecseki flórajárába tartozik, a Sopianicumra jellemző délies növényeiemekkel. Meghatározó növénytársulása a szubmontán bükkös, a meleg cseres-tölgyes és a gyertyános-tölgyes. Találkozhatunk még szurdokerdökkel, törmeléklejtő erdőkkel és patakparti ligeterdőkkel, magaskórósokkal. Legjelentősebb növénytani értéke a fokozottan védett bánáti bazsarózsa. A május elején virágzó állományai a virág-populáció legnagyobb részét jelentik. A mediterrán flóraelemek gazdagságát jelzi még az olaszmüge, a majomkosbor, a keleti zergevirág és a baranyai peremizs. Sétáink során zoológiai értékek sokaságaival talalkozhatunk. A tiszta vizű hegyi patakokban ritka tegzesfajok, és rákok is élnek. A kiálló köveken hegyi billegető ugrál és csak itt találkozhatunk áz örtzágban a sárgasávos hegyi szitakötövel. Költt a területen békászó és réti sas. fekete gólya, kék galamb. kis légykapó és sövénysármány is.

Cím

Fő utca 51
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok