Ugrás a tartalomra

Óbudai Malom

leguan küldte be March 15, 2010 időpontban

Óbudán a Hévízi út Vörösvári út és Hunor utca közötti szakaszán található az Óbudai Malom épületének frontja. A BHÉV 1906-ban iparvágányt fektetett Filatorigáttól a Bogdáni és Hévizi úton, elsősorban a Bécsi út Hármashatár-hegy felőli oldalán fekvő Újlaki Téglagyárhoz, illetve a malomig, ami akkor a honvédség élelmezési raktára volt.

Maga az épület valamikor 1895 és 1908 között épült (az előbbi keltezésű térképen még nem szerepel, az utóbbin már igen). Kezdetben csak élelmezési raktár volt, 1931-es dokumentum szerint már - csakis a honvédségnek dolgozó - malom is működött benne. Az '50-es években a Vörös Hadseregnek dolgozott, a mellette lévő, Vörösvári úti két épületben (lásd az utolsó melléklet kép) laktanya is volt ('56-ban a Schmidt-kastélyból lőtték - sikertelenül - a forradalmárok). A '60-as években már "Óbudai Malom" néven működött.

A '80-as években már megszünt, privatizálták, jelenleg - a külső homlokzat megtartásával - lakópark épül a területén.

Cím

Budapest
Hévízi út 1.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok