Ugrás a tartalomra

Múzeum presszó

Ády küldte be July 9, 2014 időpontban

Utasellátó Múzeum Presszó

Ma Cafe Waggon néven működik.

"A Waggon története a Városligeti Közlekedési Múzeum mellett, 1965-ben kezdődött.
Egy eredeti, 1912-ben gyártott Pulmann étkezőkocsi került elhelyezésre, mely azt megelőzően az Orient Express egyik szerelvénye volt. A vendégek fogadásául szolgáló szerelvény 1986-ig állt e helyszínen.Elszállítását követően restaurálták, s máig is a Tatai úti, Budapesti Vasúttörténeti Parkban láthatjuk.A Múzeum Presszót kedvelő egyik törzsvendégnek hiányzott, az üresen tátongó sínpárról a megszokott vendéglátó egység, ezért vasutas kapcsolatai révén egy a 20.-as, 30.-as években, a szolnoki gyárban gyártott kéttengelyes, fapados kocsira tett szert. Átalakíttatta, és Zöld Szemafor Söröző néven, vendéglátó ipari egységként kezdte el működtetni 1990-ben.

1996-ig még egy tulajdonosváltást élt meg a Szemafor, majd ’96 októberében a jelenlegi tulajdonos birtokába került. Az új tulajdonos, baráti és családi segítséggel - megőrizve az eredeti elemek látványosságát – felújította.

1997. április 12.-én Gyula napján, Cafe Waggon néven megnyitotta - a sors véletlenszerű akaratával, így emléket állítva Gyula nevű édesapjának, aki szintén a vendéglátásban dolgozott. Érdekesség, hogy a jelenlegi kocsi típusa megegyezik a gyermekkorban tőle kapott PIKO vasútmodell kocsijával.

2004.-ben egy újabb átalakítás során a kiszolgáló pult bővült, modernebb eszközök kerültek beépítésre, az ülőboxok bár csökkentve, de továbbra is eredeti szépségükkel várják egész évben vendégeiket." F: cafewaggon.hu

Cím

Hermina út 28
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok