Ugrás a tartalomra

Három nyúl kaszárnya

leguan küldte be April 19, 2012 időpontban
Létrehozás
1802

Már a török hódoltság alatt létezett középkori házak falait felhasználva az 1700-as évek elején két ház épült ezen a területen:  az egyikben a Három nyúl fogadó, a másikban a Zöld szőlőfürthöz címzett fogadó működött. Ez utóbbiban – jelentős átépítésekkel – 1711 és 1745 között városi sörfőzde is működött, majd ismét fogadó.  Buda város tanácsa  végül 1801-ben megvásárolta mindkét épületet, és 1802-ben átalakították kaszárnyává, a Fő utcai szárnyat  1807-ig meghagyva fogadónak. E Fő utcai szárny 1808-ban nyerte el későbbi  (a képeken is látható) formáját, copf stílusú kialakításával. Az egész tömbre a Három nyúl kaszárnya elnevezés maradt használatban.

Az 1930-as évek végén az egész épülettömböt lebontották, a helyén  parkot létesítettek.  1942-ben épült a helyére (Janáky István építész és Szendrői Jenő statikus tervezésével)  az Anyag és Árhivatal épülete, később a MTESZ több szervezetének is otthont adó iroda és oktatási épület.

Cím

Gyöngyös 24
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok