Kalocsai főszékesegyház

A kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház Magyarország egyik legrégebbi székesegyháza. Az első épületről csak az ásatások alapján vannak sejtéseink, kinézetét illetően viták vannak.  Építése 1050 előtt történhetett, minden bizonnyal még Asztrik érsek idejében. A Szent István-kori székesegyház építését a király maga finanszírozta. A második épületet az indokolta, hogy II. (Vak) Béla az érseki székhelyet Bácsról Kalocsára helyezte, így a meglévő templom szűk lett. Építése az 1150-es években történhetett., a monumentális épület francia minta  alapján készült, három hajóval, kereszthajóval és nyolcszögletű toronnyal, rozettás homlokzatának két szélén kör alaprajzú lépcsőtornyok álltak.  Ez a templom a tatárjárás során valószínűleg megrongálódott, így Nagy Lajos uralkodása idején megépült a harmadik, kéttornyú, háromhajós, kereszthajóval ellátott templom.  Ezt a török időkben rövid ideig a reformátusok vették birtokba, majd visszakapták a katolikusok, de Pethe Márton érsek felvidéki protestánsüldözései miatt a hajdúk az egész várost, főként annak érseki palotáját és templomait felégették. A romba dőlt székesegyházat 1710-ben hozták tető alá.  A negyedik épület több lépésben  1735 és 1774 között készült el a mainál kissé egyszerűbb, de egységesebb megjelenésben.

1795-ben villám sújtotta a főszékesegyházat, tűzvész martalékává vált a hajó fedélszéke és a barokk toronysüvegek. Ekkor készültek el a templom stílusától jelentősen eltérő, klasszicista rézsisakok. 1908-1912-ben jelentős felújítást és templomtörténeti kutatásokat, ásatásokat végeztek a templom körül Foerk Ernő (a szegedi Dóm tervezője) és Petrovácz Gyula vezetésével. A mai berendezés egy része ekkor készült, illetve a szentély fölé, a tetőgerincre ekkor épült a fiatorony, a főhajót megmagasították.